A hét főbűn

A hét főbűn, 1480 k. / The Seven Deadly Sins
A hét főbűn:
A kevélység.
A fösvénység.
A bujaság.
Az irigység.
A torkosság.
A harag.
A jóra való restség.



Bosch célja

A hét főbűn (részlet), 1480 k. / The Seven Deadly Sins (detail)
jelenleg: Madrid, Museo del Prado
Miközben Bosch a reneszánsz korszakában élt és gondolkodásában a modern humanista elvek érvényesültek, tudatosan nyúlt vissza festészetében a gótikus hagyományokhoz.
Művészetének tanulmányozása nehézségekbe ütközik, ugyanis Bosch csak kevés művét szignálta, s egyiken sincs évszám, ráadásul képeit sokan hamisították és utánozták már a 16. századtól kezdve.
Különleges hangulatú festményein sokszor az emberi bűnöket ábrázolta, a világ romlottságára akarta felhívni az emberek figyelmét. Bár képeinek torz alakjai még mai szemmel is megdöbbentően hatnak, tanulmányozói szerint a célja nem a polgárpukkasztás volt, hanem a morális értékek fontosságának hangsúlyozása.

Boszorkányok

Szent Antal megkísértése triptichon, középső pannó, 1500 körül
A kereszténység elterjedése után a boszorkányokat -akikről addig azt tartották, hogy a Gonosz szolgálói-, a Sátán szolgálóinak vélték.
VIII. Ince pápa 1484-ben bullát adott ki a boszorkányság ellen, ezzel felhatalmazva az inkvizítorokat az üldözésükre. Majd utasította a papságot, hogy szószékükről világosítsák fel az embereket a boszorkák rémes tetteiről.
Valójában a természeti vallás követői, a kereszténységet el nem fogadók ellen indult hadjárat.
A boszorkányperek következtében számtalan, a közösségük által ilyen-olyan okokból kiközösített ártatlan embert ítéltek nyilvános máglyahalálra. Több állattal is végeztek, mert a babonák szerint a boszorkány az állat testébe bújt.
Bosch ebben a korszakban élt, ezt a furcsa, középkori világot ábrázolta művein. A Szent Antal megkísértése című képén például egy feketemisét láthatunk, ezeket a szertartásokat ugyancsak a boszorkányoknak tulajdonították.

Miasszonyunk Testvérület

Gyönyörök kertje (részlet), 1500 körül
Bosch 1486-ban lett a Miasszonyunk Testvérület kültagja, két évvel később pedig már -mint felesküdött tag-, a körübelül 60 tagú belső körhöz tartozott. A lelkészek, papok, előkelőségek között tag volt például Habsburg Miksa és felesége is. Közös étkezéseket és miséket tartottak, körmeneteken vettek részt, a kultúrát is támogatták. A Testvérületen keresztül Bosch sok megrendeléshez jutott hozzá, például Szép Fülöp, aki ugyancsak tag volt, vásárolta meg azóta elveszett Utolsó ítélet című festményét.

Gyűjts!


Van Aken

Bosch önarcképének másolata, 1550. körül
Hieronymus Bosch németalföldi festő, vagyis eredeti nevén Jeroen Anthoniszoon van Aken 1450 körül született s'-Hertogenbosch-ban. A családja valószínűleg Aachenből származott, erre utal a neve is.
Az apja, Anthonius van Aken, a nagyapja, Jan van Aken, a dédapja, Thomas van Aken, s a bátyjai, Goessen van Aken és Jan van Aken  szintén festők voltak.
Később Jeroen a szülővárosa után felvette a Bosch nevet azért, hogy bátyjától megkülönböztessék.

Anyag és eszközgyűjtés a programunk megvalósításához

A Civil Szigetre tervezett programjaink között kézműveskedés is szerepel, melyhez sok anyagra van szükségünk, például újrahasznosítható anyagokat is szeretnénk felhasználni.

Ezért arra kérünk, ne dobd ki a kiürült samponos flakonodat, tojástartódat, bonbonos dobozodat vagy feleslegessé vált kacatjaidat, hanem gyűjtsd az egyesületünk számára!

Ha már nem férsz a félretett kincsektől, írj, szólj,
lemmaegyesulet@gmail.com,
s átvesszük vagy elhozzuk a holmikat.

Az alábbi lista a részletek pontosításának következtében idővel változhat, bővülhet és szűkülhet, erről mindig tájékoztatást adunk.



Újrahasznosítható anyagok

- papír
                - papírtörlő, wc-papír, alufólia, stb. hengere
                - tojástartó
                - kartonok (színes, fehér, mindenféle méret)
                - doboz, csomagolóanyagok, dobozkarton
                - színes újságok fotómontázshoz
               
                Előkészülethez:
                újságpapír kasírozáshoz (nem fényes)


- műanyag
               
                - flakonok, pl. samponos, tusfürdős, stb.  (lehetőleg kimosva, cimkétlenítve)
                - ásványvizes, üdítős, stb. flakonok, kupakok  (lehetőleg kimosva, cimkétlenítve)
                - dobozok
                - bonbonos dobozokban lévő arany-ezüst színű műanyag tartók
                - felesleges műanyag kacatok, rossz játékok, álarc, szemüvegkeret, hajráf, stb.
                - zsákok, zacskók, nagyobb csomagolóanyagok, fóliák (pl. hogy mindezeket beletegyük,           szemeteszsáknak, stb.)
                - szívószál

- textil

                - már nem használt, kidobásra szánt , felesleges, stb. anyagok, ruhák,
                - madzagok, kötelek, zsinórok
                - gumis zsinórok (álarc rögzítéséhez)

- fa, természetes anyagok (inkább előkészületekhez, díszlethez - még alakul)

                - léc, deszka
                - doboz, láda
               

AMI NEM KELL:

                - éles, törékeny, balesetveszélyes dolgok, pl.:
                üveg, egyes fémtárgyak

Eszközök, egyebek:

- lyukasztó
- tűzőgép, takker

- tűzőgépkapocs
- papírok (rajzpapír, fénymásolópapír, színes lapok, kartonok, stb.)
- ceruza, színes ceruza, filc, golyóstoll
- ragasztó, elsősorban stift jellegű
- ragasztószalagok, pl. kétoldalú ragasztó

Előkészülethez:
                - tapétaragasztó kasírozáshoz
                - festékek (tempera, akril, bármilyen, stb.)

- léggömbök

- bútorok
(a Sziget csak korlátozott számban biztosít, ezért szükségünk van még néhány darabra a sziget idejére):
                - műanyag kerti asztal - szétszedhető vagy összecsukható
                - műanyag kerti székek
                - esetleg sörsátor, egyéb árnyékoló


Szóljatok minél több embernek, hogy ha tudnak, ők is támogassanak minket ezeknek az anyagoknak, holmiknak a gyűjtésével!